ARANYSZAVÚ PÉTER ÜNNEPÉN DINNYE-NAP A WOJTYLA HÁZBAN
Örömünnep volt pénteken is a Wojtyla Barátság Központban. Most adta át első ízben a vezetés - a beérkezett vélemények nyomán - a HÉT EMBERE díjat. Az elismerés és a vele járó ajándékot az kaphatja meg aki legtöbbet tesz egy adott héten a közösségért. A SZENTEK ASZTALÁNÁL ARANYSZAVÚ PÉTERRE emlékeztek. Egyben imát mondtak azokért akik áldozatot vállalnak Karol Wojtyla kecskeméti házáért.
Bibliaóra Dr. Bábel Balázs érsekkel
Dr. Bábel Balázs érsek Kalocsára érkezésétől kezdve a nyári hónapok kivételével minden héten csütörtök este a Katona István házban Biblia-magyarázatot tart. Fogadják szeretettel a mostani bibliaórát, melyben az érsek atya a Szentírás-magyarázatában tovább folytatta Timóteushoz és a Titushoz írt levelek magyarázatát. Dr. Bábel Balázs előadásában most nem kifejezetten a papságról beszélt, hanem a levelekben fellelhető társadalmi kérdéseket is érintő eligazításokhoz fűzte gondolatait. Hallgassák meg az érsek atya bibliaóráján elhangzottakat itt, a Charitas Rádió műsorán.
Ne féljetek! - Kiállítás nyílt II. János Pál pápa emlékére
90 éve született Karol Wojtyła, azaz II. János Pál pápa. Az egyik leghosszabb ideig pontifikáló pápa, aki bejárta az egész világot, mindig vidám volt, de testi szenvedésével is tanította a világot. Az ő tiszteletére rendeztek kiállítás a Kolping-házban.
Bibliaóra Dr. Bábel Balázs érsekkel
Dr. Bábel Balázs érsek Kalocsára érkezésétől kezdve a nyári hónapok kivételével minden héten csütörtök este a Katona István házban Biblia-magyarázatot tart. Fogadják szeretettel a mostani bibliaórát, melyben az érsek atya a Szentírás-magyarázatában tovább folytatta Timóteushoz írt levél magyarázatát. Dr. Bábel Balázs előadásának egyik alappillérének a következő mondatot választotta: ,,Ő, Krisztus legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot, az evangéliummal'' (Tit 1,5) Hallgassák meg az érsek atya bibliaóráján elhangzottakat itt, a Charitas Rádió műsorán.


Együttműködő társszervezetek
VODICA-MÁRIAKÖNNYE: EZREK ÉRKEZTEK A HÍRES KEGYHELYRE - HALLGASSÁK MEG DR. BÁBEL BALÁZS ÉRSEK ÚR HOMILIÁJÁT
Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 5. 16:00
Sokezer hívő, Mária tisztelő lélek érkezett a hétvégén Bajára, a Vodica-Máriakönnye búcsújáróhelyre. A Boldogasszonyt dícsérték a búcsúsok - imával, énekkel, áldozattal. Százak érkeztel délvidékről, a határon túlról; gyakorta hallotunk horvát, bunyevác, szerb dicséretet is. Megtisztelte a hűséges hívő népet dr. Bábel Balázs érsek is aki lelkesítő beszédével maradó, léleképítő búcsúfiát adott a zarándokonak. Barotai Imre atya jóvoltából most a szélesebb nyilvánosság is megismerheti a főpapi tanítást.... Kérjük szíves figyelmüket....
JULIÁNUS JANUS ÉRSEK, PÁPAI NUNCIUS KALOCSÁN: jubilálnak a kalocsai iskolanővérek

Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 4. 21:38
A Kalocsai Iskolanővérek Társulata alapításának (Kalocsára érkezésének), zárdájuknak és a zárdatemplomnak a 150 éves évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét mutat be Juliusz Janusz érsek, Magyarország apostoli nunciusa szeptember 9-én 10 órakor a Szent József-zárdatemplomban (Kalocsa, Asztrik tér 6.). A szentmise szónoka Bábel Balázs érsek.
AZ ÉRSEK TERÁPIÁT JAVASOL: ERKÖLCSI VÁLSÁG EURÓPÁBAN/MAGYARORSZÁGON II. rész
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 4. 21:23
A Polgárok Háza egyik legrangosabb előadás sorozata a CIVIL AKADÉMIA. Különösen az előadók és a témák jelölik ki igazi rangját az akadémiai kurzusnak. Sok kitűnőség mellett nemrég dr. Bábel Balázs érsek, a Kalocsa-kecskeméti katolikusok első papja beszélt a jelenlevő értő közönségnek. A metropolita szavait közreadta az ECHO Tv is. Közkívánatra most a Charitas Rádió is fölvette műsorára - és két részletbe közreadja - a Civil Akadémián elhangzott Bábel téziseket. Hallgassák meg nyitott szívvel, befogadó nszeretettel. Ez a második rész....
KALOCSA-KECSKEMÉT ÉRSEKE AZ ERKÖLCSI VÁLSÁGRÓL I.
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 4. 21:11
A Polgárok Háza egyik legrangosabb előadás sorozata a CIVIL AKADÉMIA. Különösen az előadók és a témák jelölik ki igazi rangját az akadémiai kurzusnak. Sok kitűnőség mellett nemrég dr. Bábel Balázs érsek, a Kalocsa-kecskeméti katolikusok első papja beszélt a jelenlevő értő közönségnek. A metropolita szavait közreadta az ECHO Tv is. Közkívánatra most a Charitas Rádió is fölvette műsorára - és két részletbe közreadja - a Civil Akadémián elhangzott Bábel téziseket. Hallgassák meg nyitott szívvel, befogadó nszeretettel. Ez az első rész....
CÉLBA ÉRTEK: 11.00-KOR - WOJTYLÁS VENDÉGSÉG A PIÁROS KECSKEMÉT/PÁLOSSZENTKÚT-ZARÁNDOKLATON - BÜSZKÉK VAGYUNK RÁTOK!

Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 4. 06:21
Pénteken nulla-órakor indult a kisasszonynapi piarista gyalogos zarándoklat Kecskemét-Helvécia-Fölöpjakab-Pálosszentkút vonalon. A Wojtyla Ház misszió illetve a Porta Katolikus Munkacsoport ez évben aktív távgyalóglót/megfigyelőt delegált a csoportba Molnár Zoltán intézményvezető személyében. 6:10-kor kaptuk a jelentést Molnár úrtól, hogy a csapat - lehetnek vagy százan - elérte Fölöpjakab határát. Gyakorlatilag fél úton jár. A kedvük jó, lelkesek és úgy érzik, hogy probléma nélkül lelépik asz előttük levő 25 kilómétert. Portálunk olvasóinak jelezzük: a nap folyamán többször is adunk hírt a piár diákok/és tanárok, no és a Portások (tesszük hozzá büszkén!) e derék vállalásáról. Kívánjuk, hogy a Szűzanya védelmezze a századot. Ők pedig győztesen énekeljék uti céljuk elérésekor: ÁVE MÁRIA! Megjöttünk a pálos testvérek ősi kultusz-központjába....
A NAP SZENTJE: NAGY SZENT GERGELY PÁPA

Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 3. 08:24
*Róma, 540 körül +Róma, 604. március 12.
A 6. században a római népet szinte megszakítás nélkül járványok, éhínség és nyomor sújtották. A népvándorlás különféle hódítói irgalmatlanul pusztították az ókori emlékeket. Az emberekben általános elkeseredettség uralkodott, és boldognak mondták a holtakat, mert egyszer s mindenkorra megszabadultak e földi élet bajaitól.
A történelemben újonnan feltűnő népek kíméletlen nyers erővel keresték a helyüket ott, ahol a régebbi népek gyengébb ellenállást tanúsítottak. Így a félig pogány, félig ariánus longobárdok Pannónia felől 568-ban betörtek Itáliába. Alboin királyuk vezetésével meghódították Ravenna körzetét, ahol a császári helytartónak, az exarchának csak kevés katonája volt. Hatalmukba kerítették a római hercegséget és Rómától délre is néhány területet, amelyek eredetileg bizánci fennhatóság alá tartoztak.
Napi evangélium"Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye."

Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 3. 08:22
Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele van a vőlegény? Eljön az idő, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek. Példabeszédet is mondott nekik: Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye. Hiszen így az újat is elszakítja, és az ócska ruhára sem illik az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőket; a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő megmarad. Aki óbort iszik, nem kívánja az újat, mert azt mondja: Jobb az óbor.
Lk 5,33-39
VENDÉGÜNK VOLT EGY JELES AJÁNDÉK BOLTOS: a legszebb adomány szív és a szeretet!

Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 2. 22:03
Mai napon szeptember 2-án Nagy Szent Gergely pápára emlékeztünk kis ünnepség keretében. Ebből az alkalomból körünkben köszönthettük a Szenátor ajándék bolt tulajdonosát, Jámbor Zoltánnét. Aki ajándék bolt tulajdonos lévén nem érkezett üres kézzel, meglepetéssel kedveskedett a Wojtyla Barátság Központ rászorultjainak. Friss meleg sütemény lapult meg kosarában valamint több üveg, pezsgővel köszöntötte a ház gondozottait. Beszédében szolidaritását fejezte ki sorsukkal. A gondozottak részéről csokor virággal, és örömteli jókívánságukkal fejezték ki hálájukat, köszönetüket az ebédért és meglepetésért.
A PORTA IS RÉSZT VESZ a IV. Bugaci Szent Mihály Napi Vigaszságok szervezésében

Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 2. 22:06
Ma délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Kiskunsági Nemzeti Park kecskeméti igazgatósága a IV. Szent Mihály napi vigaszságokról, ahol jelen volt Dr. Vajna Tamásné Madarassy Anikó a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója, Szabó László Bugac polgármestere, Kovács Zoltán a Karikás Csárda Kft. tulajdonosa, Hadik András Hagyományőrző Csoport képviselői, és Farkas P. József a Porta Egyesület alapítója. A Szent Mihály napi vigaszságok, és Pásztornapok, illetve a Kiskunsági Nemzeti Park 35. születésnapi ünnepéről tájékoztatatta a sajtó képviselőit.
Dr. Hoffmann Rózsa államtitkár évnyitó beszéde a katolikus iskolák Veni sancte-jén Kiskunmajsán
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 1. 17:04
Augusztus 31-én tartották a katolikus iskolák országos tanévnyitó ünnepségét Kiskunmajsán. Az ünnepélyes Veni Sancte szentmisét Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke mutatta be. Az ünnepségen beszédet mondott dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának államtitkára. Hallgassák meg nagyon kérjük a jeles szakértő, kormánytag gondolatait....
A „virágos lány” álomesküvője

Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 1. 19:20
Augusztus 20-án 200 barátjuk és rokonuk társaságában fogadott örök hűséget egymásnak Tollas Martina és Nagy Róbert.
MUNKÁS NAP, DOLGOS KEZEK, BOLDOG KÖZÖSSÉG A WOJTYLA HÁZBAN - Tisztaság fél egészség!

Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 1. 19:35
Vége a nyárnak, közeledik az ősz, a gyerekek az iskolában. Mennyi minden történik pár nap alatt. Így van ez a Wojtyla Ház életében is. Mai nap nyár végi nagytakarítást végzett az egész család a házban, és a kertben. A környék megtisztult a lehullott falevelektől, és az elnyílt virágoktól. A ház ablakai csillognak, a bútorok pormentesek. Képes összefoglalónkból mindez jól látszik. Úgy gondoljuk - égi Atyánknak és gondos Pártfogónknak is köszönhetően - gazdagabbak és erősebbek lettünk ettől a közösségi akciótól.
DR. BÁBEL BALÁZS HOMILIÁJA a katolikus iskolák országos tanévnyitóján Kiskunmajsán
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 1. 16:53
Augusztus 31-én tartották a katolikus iskolák országos tanévnyitó ünnepségét Kiskunmajsán. Az ünnepélyes Veni Sancte szentmisét Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke mutatta be. Az ünnepségen beszédet mondott Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának államtitkára.
Bábel Balázs szentbeszédében kiemelte a pedagógusi hivatás szépségét, figyelmeztetett a nevelés fontosságára. A diákokat pedig arra buzdította, hogy iskolai tanulmányaik során hitben és erkölcsben is fejlődjenek.
Kereszt mentés az 5-ös főút mellett

Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 1. 16:58
Kecskemét –Városföld között az 5-ös számú főút mentén nemrégiben egy nagyon szépen faragott fakeresztre bukkantunk egy napraforgó tábla szélében. Igen, bukkantunk, hisz közel két méteres gazban verekedtük át magunkat, hogy megközelíthessük a szakrális jelképet.
Az áldatlan állapotot a Wojtyla Barátság Központ lelkes csapata megszüntette. Szeptember első napján felfegyverkezve mindenféle szerszámmal kivonultunk és irtani kezdtük az ember nagyságú parlagfüvet és más gyomokat. Több órányi munkával végül sikerült kiszabadítani a keresztet a fogságából. Mára bárki által megközelíthetővé és megtekinthetővé vált.
A NAP SZENTJE: BOLDOG GHEBRE MIHÁLY pap

Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 1. 08:22
*Mertule Mariam, 1788. +Abesszínia, 1855. augusztus 28.
A 17. század meghiúsult uniós kísérletei (lásd: Boldog Agatangelus és Kasszián, 427. o.) után Abesszínia mintegy kétszáz évig magára maradt monofizita kereszténységével. Antoine Abbadie (1810--1897) francia kutató 1843-ban írta le az abesszin keresztények vigasztalan helyzetét. Tudósított olyan szülőkről, akik át akarták adni neki fiaikat, hogy olyan országba vigye őket, ahol vannak papok, és ahol megünneplik a húsvétot; és szólt olyan családokról, amelyek nemzedékek óta pap nélkül is megtartották vallási gyakorlataikat, és az erős mohamedán elnyomás ellenére is megőrizték hitüket.
Ghebre Mihály (,,Mihály arkangyal szolgája'') 1788-ban született Mertule Mariamban. Tizedik életévétől kezdve kolostori iskolába járt, majd 1807-ben novíciusként kolostorba lépett; teológiai tanulmányait a doktori fokozattal fejezte be.
Napi evangélium "Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem."

Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 1. 08:15
Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megsz?nt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította ?ket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: Te vagy az Isten Fia! Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ? a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el t?lük. Jézus azonban így válaszolt: Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem. Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban.
Lk 4,38-44
MOHÁCSON ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉSEN ILLETVE SZENTMISÉN TANÍTOTT TOMORI PÁL NEMZETI HŐS, KALOCSA-BÁCSI ÉRSEK MAI UTÓDJA - a beszéd itt meghallgatható
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 1. 00:09
.
Sárháton fölújított kápolnát szentelt föl dr. Bábel Balázs érsek - hallgassák meg az ünnepi beszédét
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 1. 00:04
.
A NAP SZENTJE: BOLDOG ANCINA JÁNOS JUVENÁL püspök

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 31. 08:18
*Fossano, 1545. október 19. +Saluzzo, 1604. augusztus 31.
Nevét szülővárosának, a piemonti Fossanónak védőszentjéről, Szent Juvenális (4. század) narni püspökről kapta. Sokféle képességgel rendelkezett, és apja a lehető legjobb iskolákba járatta. Így tanult Montpellier-ben, a piemonti Mondoviban, s a padovai és torinói egyetemen. Huszonnégy éves korában Torinóban szerezte meg a doktori fokozatot orvostudományból és filozófiából.
Az egyetemen olyan nagy híre volt, hogy hamarosan az orvostudomány professzorává nevezték ki; emellett kiterjedt orvosi gyakorlatot is folytatott. Talált időt művészi foglalatosságra is. Szerette a zenét, és adottsága volt a költészethez; élete végéig írt latin és olasz verseket.
Napi evangélium "Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje."

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 31. 08:09
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje. Jézus ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle! Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták: Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból. Ennek híre elterjedt az egész környéken.
Lk 4,31-37

